A magyar fogorvosi ellátás méltán világhírű. Az elmúlt 10-15 évben Magyarország a fogászati turizmus európai központjává vált. Ennek köszönhetően olyan mennyiségű tőke áramlik az iparágba, melynek hála a legmodernebb eszközök és technikák azonnal elérhetők a magyar praxisokban.

A magyar fogorvosi egyetemeken a világ minden tájáról több ezer diák tanul éves szinten, a magyar fogorvosi képzés az egyik legmagasabb színvonalú egész Európában. Az ezekről az egyetemekről kikerülő szakemberek bárhol megállják a helyüket.

A fogászati turizmus szakmailag számos előnnyel jár a magyar fogorvosok számára. Azok a nyugat-európai páciensek, akik Magyarországra utaznak egy-egy kezelés miatt, csak abban az esetben döntenek az utazás mellett, ha az valóban kifizetődő számukra.

Egy tömés, fogkőleszedés vagy gyökérkezelés miatt senki nem fog repülőre ülni és napokat eltölteni egy másik országban, hiszen ezeknél a kis volumenű kezeléseknél az árkülönbözet nem teszi indokolttá az utazást.

A fogászati turizmus mellett döntő svájci, nyugat-európai páciensek 99%-a kiterjedt, nagy kezelések miatt dönt Budapest és Magyarország mellett, amikor fogászati kezelést szeretne. Több implantátum, csontpótlások, koronák, fogsorok esetén már akkora az árkülönbözet a magyar/budapesti és svájci árak között, hogy már valóban megéri az utazás mellett dönteni.

Ezeknél a nagyobb kezeléseknél a fogászati kezelés ára mellett természetesen számolni kell az utazás, a szállás és a munkából való kiesés költségeivel is. De ezeket összeadva is minden esetben több ezer, teljes szájrehabilitációk esetén akár tízezer frank feletti összeget is megspórolhat egy-egy páciens.

Mivel a fogászati turizmusra szakosodott budapesti rendelők szinte kizárólag a külföldi páciensek ellátására összpontosítanak, az ott dolgozó fogorvosok számára a napi rutin részévé válnak a teljes szájrehabilitációk, a kiterjedt implantátumos fogpótlások készítése.

Az ilyen klinikákon dolgozó orvosok óriási rutinnal bírnak a legbonyolultabb esetek megoldásában is, így alapis utánajárás mellett nem érheti kellemetlen meglepetés, ha budapesti fogászati klinika mellett dönt.

A Centrocc Dental minden orvosa minimum 10 éve dolgozik fogászati turizmusban a legmodernebb eszközök és technológiák használata mellett.

Mennyivel olcsóbb az ellátás Budapesten, mint Svájcban vagy Németországban?

A budapesti fogorvosi ellátás töredéke a svájci áraknak, nagyságrendileg a svájci árak negyedét, vagy sok esetben akár ennél is kevesebbet kell fizetni ugyanazért a kezelésért.

Így utazással, szállás költséggel együtt is minden nyugat-európai páciensnek tökéletes választás lehet Magyarországra utazni fogorvosi ellátás végett.

Az óriási árkülönbségnek számos oka van:

A fogorvosi ellátás költségei

A fogorvosok kiadásai Magyarországon meg sem közelítik a svájci fogorvosok költségeit. Egyrészt a fogorvosi rendelő fenntartása, másrészt a kisegítő személyzet bére is elenyésző tétel a nyugat-európai költségekhez képest.

A fogtechnikai laboratórium költsége például- amely egy fogpótlás árának jelentős részét képezi- töredéke a svájci fogtechnikai áraknak. Sok svájci fogorvos dolgoztat épp emiatt magyar, de akár román vagy török fogtechnikai laborokkal.

Az asszisztensek, recepciósok bére szintén jóval kevesebb, mint Nyugat-Európában illetve nem elhanyagolható szempont, hogy a fogorvosok sem keresnek megközelítőleg sem annyi pénzt egy-egy kezelésen, mint svájci kollégáik.

Szállás és kultúra

A magyarországi ezen is budapesti szállások rendkívül széles spektruma áll rendelkezésre minden turista számára.

Az olcsóbb apartmanoktól, hostelektől kezdve az 5 csillagos luxusszállodákig szinte kimeríthetetlen a választék a szállásokból.

Bármilyen igényei legyenek, biztos lehet benne, hogy Budapesten megtalálja az Önnek legmegfelelőbb szálláshelyet a svájci árak töredékéért.

Amennyiben kívánja, a Centrocc Dental partner utazási irodája a teljes utzását megszervezi Ön helyett. A repülőjegy-foglalástól a reptéri transzferen át a szállásfoglalásig bármiben rendelkezésére állunk.

Budapest a régió egyik legnépszerűbb úticélja, pezsgő kultúrális és éjszakai élete, fürdői, színházai és éttermei remek kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak.

Így fogászati kezelését egybekötheti egy kellemes kikapcsolódással Európa egyik legszebb fővárosában.

Utazás

Napi szinten több direkt járat is elérhető Zürich és Budapest, de Genf, Basel és Budapest között is. Egy átlagos oda-vissza repülőjegy 100 és 200 CHF között van attól függően, mennyivel utazása előtt foglalja le azt.

Milyen tapasztalatokról számolnak be azok, akik Budapesten jártak?

A magyar fogorvosi ellátás világhírű, sok a jó színvonalú klinika, ahol nyugat-európai minőségű ellátást kap minden páciens a svájci árak töredékéért.

Átlagosan egy páciens egy kezelésen 7-8000 svájci frankot spórol meg úgy, hogy a kezelés teljes időtartama alatt 4 vagy 5 csillagos szállodában szállt meg, és kifizette a repülőjegyet valamint a repülőtéri transzfereket is.

A magyar fogorvosi ellátás legalább olyan színvonalú, mint a svájci.

A fogászati turizmus miatt komoly tőke áramlott az utóbbi években az iparágba, így a fogorvosok mellett a fogtechnikusok is kizárólag a legmodernebb eszközökkel és technológiákkal dolgoznak.

A fogorvosi ellátás színvonala mellett rengeteg páciens Budapest szépségét is kiemeli. A fogászati ellátás mellett szinte mindig van idő felfedezni néhány éttermet, fürdőt vagy épp az éjszakai életet.

A Centrocc Dental sok páciense az éves kontrollok miatt is Budapestre utazik annak ellenére, hogy azt Zürichben is el tudnánk végezni. Rengeteg páciensünk a város szépsége miatt évente visszajár budapesti rendelőnkbe.

Milyen ellátásokra érdemes tényleg Budapesre menni?

Elsősorban a nagyobb volumenű, kiterjedt fogpótlások készítése végett.
Az implantátumok, csontpótlás, koronák, fogsorok készítése Svájcban nagyon komoly költségekkel jár.

Ezeknél a kezeléseknél akkora az árkülönbség a svájci és budapesti árak között, hogy a repülőjeggyel, szállással, ellátással, munkából való kieséssel együtt is több ezer frankot spórolhat meg a fogászati ellátáson.

A Centrocc Dental budapesti klinikáján ugyanazt a minőségű ellátást megkaphatja, mint Svájcban, a svájci árak töredékéért. Ha több koronára van szüksége, új mosolyt szeretne vagy hiányzó fogai vannak, mindenképp érdemes elgondolkozni a Budapestre való utazáson.

Kisebb kezelések miatt- ilyen lehet a fogkőeltávolítás, tömések, gyökérkezelés- nem érdemes Budapestre utazni. Ezeknél a kezeléseknél- mivel Svájcban sem kerülnek több ezer frankba- az árkülönbözet a magyar és svájci árak között nem biztos, hogy fedezi az utazás és szállás költségeit.

A Centrocc Dentalnal ezeket a kezeléseket minden esetben Zürichben végezzük, a zürichinél jóval kedvezőbb árakon. Így a pácienseinknek is sok időt és pénzt tudunk megspórolni.

Melyek a legjobb Budapesti klinikák, ahová érdemes menni?

Mindenképp olyan klinikát érdemes választani, amely Svájcban is rendelkezik rendelővel. Sok olyan fogászati klinika van a piacon, amely csak egy panoráma röntgent kér a pácienstől, és az alapján készítik el a kezelési tervet.

Ez egyrészről rengeteg hibalehetőséget rejt magában, egy személyes konzultáció és szájvizsgálat nélkül nem készíthető pontos kezelési terv. Emiatt sok esetben fordul elő, hogy a csak röntgen alapján készült kezelési terv nagy mértékben változik a személyes találkozó után. Kiderülhet, hogy több alkalommal kell utaznia Budapestre vagy drágább lesz a kezelés.

Ezeket a kellemetlenségeket ki lehet küszöbölni, ha olyan klinikát választ, mely a konzultációkat, árajánlat-készítést Svájcban, személyesen végzi.

A Centrocc Dental fogorvosai havi 2-3 alkalommal Zürichben végeznek konzultációt. A zürichi rendelőben a legmodernebb diagnosztikai eszközök, 3D CBCT is rendelkezésre áll, így biztos lehet benne, hogy az Ön számára legmegfelelőbb kezelési tervet kapja, meglepetések nélkül.

A másik fontos ok, ami miatt mindenképp érdemes svájci praxissal is rendelkező budapesti fogászatot választani, az utókezelés/garancia kérdése.

Bármilyen problémája akad az elkészült fogpótlással, a Centrocc Dental orvosai Zürichben orvosolni tudják azt. Nem szükséges a kezelés végeztével ismételten Budapestre utaznia, az utókezelések és a kontrollok Zürichben történnek.

Emellett a rendszeres fogkőleszedéseket, esetlegesen szükségessé váló kisebb kezeléseket (tömés, gyökérkezelés, fogfehérítés) mind el tudjuk végezni zürichi rendelőnkben.

Milyen kockázatai vannak a Budapesti kezelésnek?

Utókezelés:

Mindenképp érdemes olyan klinikát választania, amely biztosítja a svájci utókezelés lehetőségét. Bármely kezelésről is van szó, előfordulhat komplikáció, és ezeket a komplikációkat a lehető leggyorsabban kell kezelni.

A Centrocc Dental rendelkezik zürichi rendelővel, így bármilyen probléma esetén azonnal a rendelkezésére tudunk állni.

Garancia:

A fogászati klinika választása során szintén fontos szempont, hogy az adott klinika az elvégzett kezelésre garanciát adjon.

A Centrocc Dental minden kezelésre írásos garanciát vállal, így például minden egyes beültetett implantátumokra élethosszig tartó garanciát adunk. Bármilyen komplikációja lépjen is fel egy kezelés során vagy annak befejeztével, minden esetben a lehető legrövidebb időn belül megoldjuk azt.

Jogi elégtétel műhiba esetén:

Magyarország az Európai Unió tagja, jogi esetekben a hatályban lévő EU-s jogszabályok érvényesek.

Gyengébb minőség

Sajnos a fogászati turizmus szereplői közül is vannak klinikák, melyek silányabb minőségben dolgoznak.

A feltűnően alacsony árakon dolgozó budapesti klinikák esetén feltételezhető, hogy a felhasznált fogtechnikai és fogorvosi anyagok nem a megfelelő minőségűek.

A Centrocc Dental fogtechnikája kizárólag a német Zirkonzahn által előállított fogpótlásokat használ, melyek a piacon elérhető legmagasabb minőségű anyagok.

Minden általunk készített fogpótlás digitális számítógépes CAD/CAM eljárással készül a tökéletes precizitás érdekében.