Mikor lehet szükség fogpótlásra?

Fogpótlásra általánosságban egy vagy több fog elvesztésekor van szükség. A fogakat elveszíthetjük baleset, mély szuvasság, gyulladás vagy fogágybetegség miatt.

Az elveszített fog vagy fogak póltása nem csak esztétikai okokból rendkívül fontos.

Már egyetlen fog elvesztése is komoly funkcionális következményekhez vezet.

Az elveszített fog melletti fogak elkezdenek bedőlni a hiány felé, így a “ferde” fogak nem tengely irányban terhelődnek, aminek következtében a csont felszívódik körülöttük.

Emellett a hiánnyal szemben lévő fog “benő” a hiány helyére, kiemelkedik a többi fog közül ami szintén azzal a következménnyel jár, hogy egyre kevesebb csont veszi körül.

A fogak elvesztése általános egészségügyi problémákkal is jár. A nem megfelelően megrágott táplálék emésztőrendszeri megbetegedésekhez, alultápláltsághoz vezethet. 

Emiatt minden esetben a lehető legrövidebb időn belül javasolt pótolni a hiányzó fogat, fogakat. A hiányzó fogak pótlása történhet rögzített fogpótlással, tehát koronákkal vagy hidakkal, részleges foghiány esetén készülhet részleges kivehető fogsor, míg teljes fogatlanság esetén teljes fogsor.

A fogpótlások 3 típusa

1. Rögzített fogpótlás: korona és híd

Koronák, hidak készülhetnek implantátumokra és saját fogakra is. A lényeg, hogy megfelelő számú fog vagy implantátum álljon rendelkezésre a koronák/hidak elhorgonyzására.

Anyaguk szerint a koronák készülhetnek valamilyen fém ötvözetéből általában kerámiával leplezve, vagy fémmentes anyagból, így cirkóniumból vagy préskerámiából.

Megkülönböztetünk ideiglenes és végleges koronákat/hidakat is. 

Az ideiglenes koronák, hidak minden esetben a gyógyulási időre készülnek. Ezekre általában foghúzások után készül, míg gyógyul az íny és a csont de szükség lehet rájuk azokban az esetekben is, amikor drasztikus mértékben kívánjuk megváltoztatni a harapási pozíciót és a puhább, műanyag ideiglenes koronákkal kívánjuk hozzászoktatni az állkapocsízületet az új harapáshoz. 

De ideiglenes korona készülhet implantátumra is az így formázása céljából.

Végleges koronák, hidak készíthetők a foghiányok pótlására de abban az esetben is, ha egy fog letört vagy nagymértékben elszuvasodott, esetleg a színét, formáját, pozícióját kívánjuk megváltoztatni. 

Mikor, kinek ajánlott?

A koronák, hidak olyan rögzített fogművek, amelyeket saját fogakon vagy implantátumokon horgonyzunk el. Ebből kifolyólag készítésüknek alapfeltétele, hogy rendelkezésre álljon olyan felület, amin el lehet horgonyozni azokat.

Értelemszerűen teljes fogatlanság esetén (amennyiben implantátumok nem kerülnek beültetésre) nem készíthető hídpótlás vagy korona.

Ha egy fog letört vagy nagymértékben elszuvasodott, esetleg a pozícióján vagy a színén szeretnénk változtatni, ezt koronával megtehetjük.

Készülhet korona minden meglévő fog esetén is amennyiben a harapási pozíciót szeretnénk megváltoztatni vagy kozmetikai fogászati beavatkozást végzünk és a cél a hollywoodi mosoly.

Egy vagy több hiányzó fog pótlására készíthető hídpótlás, mely rögzülhet saját fogakon és implantátumok is.

Teljes fogatlanság esetén akkor készülhet híd, ha megfelelő számú implantátum kerül beültetésre. 

Hogyan helyezik fel?

A saját fogakra készített korona vagy hídpótlás minden esetben valamilyen fogászati cementtel kerül rögzítésre. Ez a cement lehet ideiglenes vagy végleges. 

Az ideiglenes cementtel beragasztott pótlásokat a későbbiekben sérülésmentesen el lehet távolítani, a végleges cement esetén csak a pótlás átvágásával lehetséges annak eltávolítása.

Az implantátumokra felhelyezett koronákat, hidakat szintén lehet cementezve rögzíteni. 

Modernebb és javasolt rögzítési mód az implantátumos fogpótlások esetén a csavarokkal történő rögzítés. 

Ez azt jelenti, hogy a korona közepén van egy nyílás, amin keresztül az átmenőcsavar az implantátumba tekerhető, ezzel rögzítve a koronát az implantátumhoz. Ezután a csavarnyílást tömőanyaggal zárjuk.

A módszer nagy előnye, hogy később a fedőtömés eltávolítható, így sérülés esetén a korona javítható. Emellett az implantátumos koronák esetén ha azok cementtel vannak rögzítve, sok esetben a cement nem távolítható el maradéktalanul az íny alól, mely később komoly gyulladások következménye lehet. 

Meddig tart a kezelés?

Egy korona vagy híd elkészítése néhány napot vesz igénybe. Legyen szó implantátumon rögzülő vagy saját fogra ragasztott koronáról, az első lépés minden esetben a lenyomat készítése.

A lenyomat készülhet hagyományos módon, lenyomatanyag és lenyomatkanál segítségével, valamint digitálisan egy intraorális scanner által.

Az elkészült lenyomat alapján a fogtechnikus mintát készít, megtervezi a végleges pótlást majd elkészíti azt. 

A korona vagy híd bepróbálás, az esztétikai és funkcionális kritériumok ellenőrzése után kerül rögzítésre. 

Előnyök

Mivel a koronák és hidak véglegesen rögzülnek a szájban, a legjobb életminőséget biztosítják a fogpótlások közül. Nem lehet őket kivenni, nem zavarják a hang- és beszédképzést, hiszen nem fedik le a szájpadlást vagy zavarják a nyelvet.

A megfelelő rágófunkció szintén tökéletesen helyreállítható, hiszen stabilan, mozgás nélkül rögzülnek. 

A nagymértékben szuvas, letört fogakat újra fel lehet építeni korona segítségével.

A foghiányok rögzített pótlással zárhatók.

Ha a saját fogakra készül hídpótlás egy foghiány zárása végett, a hiány előtti és mögötti fogakat le kell csiszolni, helyet kell teremteni a koronák számára. 

Ezzel a megoldással egy foghiány néhány nap alatt pótolható és a végeredmény egy tartós, esztétikában és funkcióban is megfelelő fogpótlás.

Ha a korona vagy híd implantátumra készül, nem szükséges saját fogat lecsiszolni a foghiány helyreállításához. A csavaros rögzítésnek hála a pótlás javítható esetleges sérülés esetén. 

A koronáknak és hidaknak köszönhetően nem csak a funkcionális, hanem az esztétikai problámák is orvosolhatók. Megváltoztatható a fogak színe, formája, íve is bizonyos mértékig.

Hátrányok

Saját fogakon rögzülő hidak esetén hátrány, hogy a foghiány pótlásához saját foganyagot kell eltávolítani. 

Ezzel szemben az implantátumokon rögzülő pótlás esetén erről nincs szó, viszont a kezelés jóval hosszadalmasabb és költségesebb. 

Árfekvés

A korona vagy híd ára elsősorban annak anyagától függ.

A hagyományos, úgynevezett fémkerámia koronák olcsóbbak, de kevésbé esztétikusak mint a fémmentes változatok.

A cirkónium illetve a préskerámia koronák ára akár duplája is lehet a fémkerámia korona árának, de sokkal természetesebb “fogak” készíthetők fémmentes koronák segítségével.

Az implantátumra készülő koronák esetében a korona árához hozzá kell számítani a felépítmény (tehát az implantátumot a koronával összekötő elem) árát is. 

A ragasztott felépítmények jóval olcsóbbak, viszont számos hátrányuk van a lecsavarozhatókkal szemben. Klinikánkon kizárólag lecsavarozható felépítményeket alkalmazunk a hosszú távú sikeresség érdekében.

2. Kivehető fogpótlás

A kivehető fogpótlásoknak több típusát különböztetjük meg. 

Rögzítési mechanizmusuk szerint megkülönböztetünk:

  • drótkapoccsal rögzülő kivehető pótlást
  • öntött kapoccsal rögzülő kivehető pótlást
  • valamilyen precíziós elhorgonyzással rögzülő kivehető pótlást

Kivehető pótlás készíthető egy hiányzó fog esetén is, ez a foghiány pótlásának legolcsóbb, leggyorsabb, de egyben legkevésbé kényelmes és legkevésbé javasolt módja.

Több foghiány esetén is készíthető kivehető fogsor, leggyakrabban a hátsó fogak hiányában az elülső fogakra hidat készítünk, melyek hátrafelé valamilyen rögzítő elem segítségével tartják helyben a kivehető fogpótlást.

De készíthető kivehető pótlás teljes fogatlanság esetén is, amikor implantátumok beültetésével stabilizáljuk a kivehető pótlást. Ezekben az esetekben az implantátumok megfelelő stabilitást biztosítanak a fogsornak ahhoz, hogy viselője zavartalanul használhassa az.

Mikor, kinek ajánlott?

Minden foghiány esetén készíthető kivehető fogsor.

Elsősorban azokban az esetekben ajánljuk, ha a páciensnek csak az elülső fogai vannak meg és a hátsók helyére valamilyen okból kifolyólag nem helyezhető be implantátum. 

Ezekben az esetekben az elülső fogakat egy híddal összekötjük, ez a híd hátrafelé rögzítő elemek segítségével tartja a kivehető fogpótlást. A rögzítő elemeknek hála a kivehető fogsor stabilitása is megfelelő.

Hasonló a helyzet azokban a szituációkban, amikor egy fogatlan páciensnek csak az állcsont elülső részén áll rendelkezésre elégséges mennyiségű csont implantátumok beültetéséhez.

Ekkor 2 vagy 4 implantátum beültetése után, az implantátumokra helyezett rögzítő elemek által történik a kivehető fogpótlás helyben tartása. 

Hogyan helyezik fel?

A kivehető fogpótlások rögzítési mechanizmusuktól függően általában a helyükre pattannak. 

Legyen szó kapcsokkal történő rögzítésről vagy valamilyen precíziós rögzítési mechanizmusról, a rögzítő elemek tartják helyen a kivehető fogpótlásokat.

Meddig tart a kezelés?

Egy kivehető fogpótlás készítése nagyságrendileg 1-2 hetet vesz igénybe. 

Az implantátumokon rögzülő kivehető fogpótlás esetén természetesen ehhez hozzá kell adni az implantátumok gyógyulási idejét is, amely néhány hónapot ölel fel.

Előnyök

Teljes fogatlanság esetén nem kell 6 vagy 8 implantátumot beültetni, 2 vagy 4 implantátum segítségével is megfelelő minőségű fogpótlás készíthető.

Ha az implantáció valamilyen okból kifolyólag nem kivitelezhető, a saját fogakon rögzített kivehető fogpótlás megfelelő alternatívát nyújt.

Implantátumok beültetése nélkül a foghiányok gyorsan pótolhatók kivehető fogpótlás készítésével.

Hátrányok

A kivehető fogpótlások minden esetben nagyobb helyet foglalnak el a szájban, mint a saját fogak illetve a rögzített fogpótlások. Emiatt a beszédképzést, az általános komfortot enyhén zavarhatják.

Emellett a stabilitásuk sem olyan, mint a rögzített pótlásoké- bár megfelelő rögzítő elemeket használva kiváló stabilitás érhető el.

Árfekvés

Általánosságban elmondható, hogy a rögzítő mechanizmustól függ a kivehető fogpótlás ára. 

Az implantátumokra készülő, precíziós elemekkel elhorgonyzott kivehető fogpótlások magasabb árkategóriájúak mint a saját fogakon kapcsokkal rögzülő pótlások.

A kivehető fogpótlások ár szempontjából a skála közepén helyezkednek el. Drágábbak, mint a teljes fogsor de olcsóbbak, mint a rögzített fogpótlások.

3. Teljes fogsor

A teljes fogsor- ahogyan nevében is benne van- teljes fogatlanság esetén nyújt megoldást. Ez azt jelenti, ha a felső vagy alsó állcsonton minden fog hiányzik, az pótolható teljes fogsorral. 

Mikor, kinek ajánlott?

Teljes fogatlanság esetén megoldást nyújthatnak. Elsősorban azoknak a pácienseknek ajánljuk, akik számára az implantáció nem jöhet szóba.

Vannak esetek, amikor nem ültethetők be implantátumok:

  • olyan esetekben, ha a páciens általános egészségügyi állapota azt nem teszi lehetőve (pl komolyabb immunhiányos állapot)
  • olyan gyógyszereket szed a páciens, melyek mellett az implantáció nem kivitelezhető (pl. biszfoszfonát-származékok)
  • ha nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű csontállomány még csontpótlás esetén sem
  • ha a páciens elzárkózik az implantációtól (félelem a beavatkozástól)
  • ha a páciens anyagilag nem engedheti meg magának az implantátumok beültetését

Hogyan helyezik fel?

A teljes fogsor kizárólag a nyálkahártyán, az ínyen kerül megtámasztásra, a vákuum tartja helyben.

Emiatt kevésbé stabil, mint egy rögzített vagy egy részleges kivehető fogsor és jóval több helyet is foglal el (hiszen minél nagyobb a kiterjesztés, annál nagyobb a vákuum).

Különböző műfogsorragasztókkal a stabilitás fokozható.

Meddig tart a kezelés?

Egy teljes fogsor készítése 1-2 hetet vehet igénybe. Először a fogorvos lenyomatot vesz az állcsontokról, mely alapján a fogtechnikus egy speciális egyéni lenyomatkanalat készít.

Ez a lenyomatkanál már sokkal pontosabban illeszkedik a páciens szájába. Ezzel a lenyomatkanállal készül egy újabb lenyomat, mely alapján a fogtechnikus el tudja készíteni a fogsort.

A következő lépés a harapási pozíció meghatározása, majd a fogpróba, melynek során a végleges fogsor próbájával, prototípusával a fogorvos és a páciens is ellenőrizni tudja a fogsort mind funkcióban, mind esztétikában.

Ha bármilyen jellegű változtatás szükséges (pl nem megfelelő a harapási pozíció vagy a fogak színe, formája), az a fogpróba során korrigálható.

Az utolsó lépés a kész fogsor átadása, melynek során a fogorvos beigazítja azt az anatómiai viszonyoknak megfelelően és instrukciókkal látja a pácienst a fogsor viseléséről, tisztításáról. 

A fogsor átadását követően az első időszakban szükség lehet utókorrekciókra feltörés esetén. A hozzászokási, gyógyulási idő 3-4 hetet vesz igénybe.

Ha a páciens korábban nem viselt teljes fogsort, ez az időszak megterhelő lehet. Újra kell tanulnia a fogsorral beszélni, rágni, használata  nem könnyű az átadást követő napokban. 

Előnyök

A teljes fogsor gyorsan elkészül és olcsó az implantátumos megoldásokkal összehasonlítva. Egy jól elkészített teljes fogsorral megfelelően lehet enni és beszélni, valamint esztétikus végeredmény érhető el.

Hátrányok

A teljes fogsor minden esetben jóval több helyet foglal el a szájban mint a saját fogak vagy egy rögzített fogpótlást. Emiatt sok esetben zavarhatja a beszédképzést, az ízérzést. 

Mivel kizárólag a nyálkahártyán támaszkodik meg és vákuum tartja helyben, nem érhető el vele olyan stabilitás, mint egy rögzített pótlás esetén. 

Árfekvés

A fogpótlások közül a legolcsóbbak közé tartozik, hiszen a legkisebb az anyagigénye. Ha az implantáció valamilyen okból kifolyólag nem kivitelezhető, a teljes fogsor készítése kielégítő alternatívát nyújthat.